13. fejezet

Sziasztok! Tudom, rengeteget kellett várni, amit rettenetesen sajnálok. Mindenesetre itt van egy extrahosszú rész, azt hiszem, eddig ez a leghosszabb :D Legközelebb szerintem már csak szünetben lesz új fejezet... 
Egyébként nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, kérlek, ha időtök engedi, hagyjatok kommentet. :) Mindeninek kellemes olvasást. 

13.

"A család nem ott van, ahová a vér köt, hanem ott, ahol szeretnek. Ott, ahol melletted állnak."

 - Cassandra Clare

Anyám nem változott semmit. Festett szőke haja félig le van nőve, amit kivételesen kontyba kötött, zöld szemei fakón és mélyen ülnek az arcán, semmi csillogás nincs bennük. Szigorú arcvonásai a sok piától és cigitől teljesen eltorzultak, bőre ráncossá, a szeme alatt pedig karikássá vált. Az ajka olyan halvány, hogy szinte már majdnem bőrszínű. Ennek ellenére arca enyhén kipirosodott az évek alatt. Egyáltalán nem szép nő. Persze, mindenki a saját édesanyját tartja a legszebbnek, viszont az én anyám még az átlagosat sem közelíti meg.

     – Te mit keresel itt? – térek magamhoz, de nem fordítom el a tekintetemet; végig aszemébe nézek. Eddig, ha vele kellett beszélgetnem, mindig lesütött szemekkel álltam előtte, ám ez megváltozott.

– Büdös kölyök, így kell köszönteni az anyádat? – sziszegi halkan, a szemeivel pedig már rég megölt. Bár tekintete érzelemmentes, nagyon is leolvashatóak az arcáról a düh jelei.

– Mit keresel itt? – kérdezem, majd bizonyítva, hogy nem félek tőle, egyet felé lépek, és keresztbe fonom a karjaimat.

12. fejezet

Sziasztok! Na, mit szóltok, meghoztam az új részt! :) Remélem, tetszeni fog, én nem akartok majd a végén megölni. Kellemes olvasást kívánok. Ó, és köszönöm az előző részhez érkezett rengeteg kommentet, nekem vannak a legtürelmesebb és legaranyosabb olvasóim :) Egyébként észrevettétek már, hogy új menüpont is van? Bizony. :) Éééés hamarosan meglesz a 100 olvasó :") Imádlak titeket! Hatalmas ölelés mindenkinek. 

12.

"Az igazi társat nem találjuk, hanem jön. Ha jön... nem minden sorsban van találkozás."

 - Müller Péter

     Késő reggel kelek, mert előző este úgy döntöttem, hogy ma az ágyban fogom tölteni az egész napomat. Azonban amikor a tegnap történtek eszembe jutnak, akaratlanul is Matt üzenetére gondolok, amit még este küldött. Automatikusan ránézek az órára, ami kilenc órát mutat. Azt mondta, reggel egy tálca sütivel várjam. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan az ajtóm előtt fog állni.

     Mint akit ágyúból lőnek ki; felpattanok, és a fürdőmbe sietek. Pontosabban sietnék, ha nem lenne bezárva belülről az ajtó. Nem hiszem el, hogy Violetnek pont ma, pont most kell elfoglalnia a saját fürdőszobámat, ahol a sminkcuccaim vannak.

– Violet! – kopogok erőteljesen – Engedj be, kell a fürdőszoba! – Semmi válasz nem érkezik. – Violet, vészhelyzet van, azonnal engedj be!

     Halkan kiszűrődik húgom válasza:

– Húzz el, én jöttem be előbb. Negyed órát csak tudsz még várni. A lenti fürdőben Nagyapa van, kopogj be hozzá.

11. fejezet

Sziasztok! Tudom, elég rég volt már új rész, amit nagyon sajnálok. Azért remélem, maradtak még olvasóim. :) Kíváncsian várom a véleményeiteket. És köszönöm a barátnőmnek, hogy bétázott nekem, nélküle még ma sem lenne rész. 
Kellemes olvasást!

11.

Nem vagyok féltékeny típus, csak éppen nem tudom elviselni ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém.

- Moulin Rouge c. film

     Egy másodperc sem telik el, és Aaron már egyből felpattan a helyéről, hogy elém siessen. A pupillám kétszeresre tágul, hogy vajon tényleg ennyire aggódott-e értem, de amikor belenézek szürke szemeibe, látom, nem csupán erről van szó: barátom tekintete szinte könyörög. Ó. Hát, persze, minél előbb ki kell mentenem innen.

     – Sziasztok! – kiáltok be a nappaliba, ahol Nagyapa egy újságot olvas, Nagyi pedig a konyhapultot törölgeti. Mindketten felkapják a hangomra a fejüket.

– Szia, drágám – mosolyog Nagyi.

– Baszós szép napot, aranyom – morog Nagyapa az orra alatt. Halkan felnevetek nagyapám nem túl szép köszönésére, ám mielőtt reagálhatnék rá bármit is, Aaron húzni kezd az emelet felé. Értem a célzást, ezért sebtén felnyargalunk a lépcsőn. Mellettünk Violet trappol le, és halkan, épp hogy csak mi halljuk, odaszúrja az előttem lépkedő fiúnak:

– Szevasz, buzikám.

Ma senki se tud normálisan köszönni a másiknak?

10. fejezet

Sziasztok! Mérhetetlenül sajnálom, hogy az elmúlt időben nem érkeztek fejezetek, de annyira lefoglal az iskola, hogy örülök, ha egy kicsit a géphez tudok ülni. Szóval mindenkitől elnézést, és már most leszögezném, hogy nem tudom, mikor fog érkezni a következő fejezet. Nem fogok ígérgetni semmit, mert rendszerint nem tartom be, de igyekszem a Facebook csoportba kirakni a körülbelüli időpontokat. Ó, és még valami. Egy nagyon édes és aranyos olvasóm rám írt a minap, hogy minden rendben van-e velem, és hiányolja a részeket. Mérhetetlenül boldog voltam, amikor elolvastam az üzenetét, és az előző részhez érkezett kommenteket, komolyan, imádlak titeket. Mindenkinek kellemes olvasást. :)

10.

Még akkor is kedvellek, amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kedveljelek.

- Rachel Gibson

Reggel általában két dologra kelek; Nagyi lágy, dallamos hangjára vagy Violet visító, kellemetlen ordibálására. Ám kivételesen nem ők, hanem egy belém hasító fájdalom ébreszt, amitől először azt hiszem, hogy kettéhasad a fejem. Halkan nyöszörögni kezdek, abban reménykedem, hogy valaki sürgősen megszünteti a fájdalmat. Lassan kinyitom a szemem, és egy teljesen ismeretlen környezetben találom magam; fekete és fehér bútorok vesznek körül.

     Szuper, elraboltak a pszichopaták.

9. fejezet

Sziasztok! Meg is érkezett a kilencedik fejezet, ez kétszer hosszabb lett, mint az előző :) A Facebook csoportban már megosztottam tegnap egy bizonyos részletet, szóval tessék csatlakozni, hogy senki se maradjon le az idézetekről és a kulissza titkokról. (Milyen rejtélyesek vagyunk ma.) Itt borzalmasan rossz idő van, komolyan, néha azt hiszem, hogy ez nem nyári, hanem őszi szünet. Na, mindegy, mindenkinek jó olvasást kívánok! 

9.

"Az alkohol olyan, mint a szerelem. Az első csók varázslatos, a második meghitt, a harmadik megszokás."

 -Raymond Chandler

Négy órával később értünk haza a bevásárló körútról, Rox négy szatyor ruhával, én eggyel. Sőt, igazság szerint az a pár ruha is csak azért kellett, mert Seth bulijára szeretett volna kiszépíteni. Rox a divat megtestesítője, Aaronnel együtt. Tegnap a bevásárlás során a barátnőm meggyőzött arról, hogy a tökéletes partycucc egy combig érő, váll nélküli kék ruha. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik, mert de, mindössze arról van szó, hogy nem igazán szeretem, ha egy öltözék ennyire… sokat mutató.          

     – Tökéletesen fogsz ma este kinézni. Matt összeszedheti a golyóit, ha meglát. – Rox felhúzza a hátul lévő cipzárt, majd szembefordít magával. Csillogó, zöld szemeivel néz végig rajtam, és bólint egy aprót, mintha ezzel megdicsérné a saját munkáját. Rajta egy fehér top van, dögös, fekete szoknyával. Tökéletes áll rajta. Bár, mi nem áll jól szőke barátnőmön?

     – Muszáj nekem is mennem? – nyafogok. Sose szerettem bulikba járkálni, mert számomra cseppet sem szórakoztató, hogy részeg hegyomlások mászkálnak körülöttem, a szűk helyről nem is beszélve. És, akkor még ott van a füllesztő levegő is, amiben hangosan dübörögve zeng egy ugrálós, „mindenkitletaposok” zene. Az egyetlen szerencsém talán az, hogy ez egy visszafogottabb házibuli lesz, ahol valószínűleg a hegyomlások nem ugrálnak, csak vedelnek.

– Ne kezdd megint! Erről nem nyitok vitát. Itt az ideje, hogy te is kikapcsolódj egy kicsit, mert őszintén, mostanában úgy mászkálsz, mintha te lennél maga a szomorúság megtestesítője. Egy kis életet jó lenne, ha lehelnél magadba, ha már egyszer ilyen jól néz ki ez ruha. Meg persze én is ott leszek, aki maga a vidámság – dorgál.

8. fejezet

Sziasztok! Ismét itt egy újabb fejezet. Nagyon haragszotok, amiért ilyen rövid lett? Megígérem, a következő hosszabb lesz. :D Illetve szeretnélek megkérni titeket, hogy amennyiben úgy gondoljátok, hogy szeretitek ezt a történetet, szavazzatok rám az EWD Award-on a Legjobb saját történet (és a Legjobb Kritikus) kategóriában. Köszönöm.
Kellemes olvasást!

SZAVAZOK

xxNetty

8.

"Egy árucikk vélt hasznossága fordítottan arányos a megvásárlása és kifizetése utáni tényleges hasznosságával."

- Arthur Bloch

Másnap korán ébredek, mert miután Matt hazakísért, Rox felhívott, hogy ma el kell mennünk a Dollas Beautique-ba, mivel leértékelt ruhák vannak. És mivel köztudott, hogy a Dollas hatalmasabb, mint két focipálya, biztosan órákig fog tartani, mire körbejárjuk. Szeretek vásárolni, ha az nem tart két percnél tovább. De Roxnál nem két percig, hanem két napig tart egy vásárlás.

     Tegnap Nagyi szerzett nekem gyógyszereket – pontosabban magzatvédő gyógyszereket -, amiket elvileg be kellene vennem, hogy egészséges legyen a babám. Nos, mivel nekem se babám, se magzatom nincs, ezért csalafinta módon kijátszottam Nagyit; nem vettem be a bogyókat, hanem elrejtettem őket. Tudom, tudom, Nobel-díjat érdemlek a kreativitásomért.

     Visszatérve viszont örülök, hogy Roxszal ma vásárolni megyünk, mert legalább nem kell Matt fejét látnom. Kiélvezem majd minden percét.

– Szia, nővérkém – ébreszt fel egy hang a gondolataimból. Violet beszökdécsel az ajtón, és leül az ágyamra.

7. fejezet

Sziasztok! Ma körülbelül megjártam háromszor a poklot, de itt vagyok, és meghoztam nektek a 7. fejezetet. Kellemes olvasást, várom a véleményeket :)

xxNetty

7.

"Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves lelkiismeretesség."

-Babits Mihály

 – Ekkora tuskó nincs a világon, mint ez a felfuvalkodott hólyag. Tisztában van vele, hogy bosszanthat, sőt, élvezi is! Legszívesebben megfojtanám. Na, nem mondasz semmit? – kérdezem a babzsákfotelben ülő Aaront, aki egy autós magazint lapozgat.

     Tegnap este se erőm, sem kedvem nem volt vele találkozni, ezért szóltam neki, amikor beértem a könyvtárba, és elmeséltem neki mindent. Egyszer sem szólt közbe, hallgatta a mondandómat – vagy legalábbis úgy csinált.

     Végre rám emeli a tekintetét, és megvonja a vállát.

     – Még mindig nem tudom felfogni, hogy mi történt. Mármint ez az egész annyira… irreális.

– Irreális? Irreális? Ez nem irreális, ez egy lehetetlen helyzet, amiből vagy egyáltalán, vagy csak nagyon nehezen tudok majd kimászni. Nem csak én, a húgom is, aki azt hiszi, hogy ez mindent megváltoztat, és nem küldik Oklahomába. Ráadásul tegnap majdnem le is buktam a nagyszüleim előtt, amikor szóltam, hogy én is sört akarok inni. Vakon mentem bele ebbe a dologba, komolyan, egy amatőrnek több esze van. Ja, és azt említettem, hogy Blackwellnek megvan a telefonszámom? És tudod, hogy ezt honnan tudom? Küldött este egy olyan üzenetet, hogy holnap, azaz ma találkozunk. Én és ő. Ő és én. Melyik pizsamában álmodja ezeket szerinted?

6. fejezet

Sziasztok! Megérkeztem a Matt-Nagyapa fejezettel, remélem, tetszeni fog nektek. Létrehoztam a Facebook csoportot, ahol idézeteket meg minden egyebet fogok megosztani az új fejezetekből. Mindenkinek kellemes olvasást, és várom a véleményeket! :) Egyébként több, mint 70 olvasóm van, aminek rettenetesen örülök, köszönöm!

FACEBOOK CSOPORT

6.

„Perverznek lenni éppen annyira normális, mint katolikusnak, vegetáriánusnak vagy mondjuk patikusnak.”

Cserna-Szabó András

Vacsora előtt fél órával elkezdek pánikolni. Blackwell még mindig nincs itt, Nagyi pedig hamarosan befejezi a terítést. Engem és Violetet felküldött átöltözni, mire a húgom egy puszit nyomott (!) Nagyi arcára, karon ragadott, és felvonszolt az emeletre.

     Ez egyszer jól tette. Kapásból vissza akartam kérdezni, hogy ugyan, miért öltöznék át? Blackwell kedvéért? Felejtős…

     Most viszont itt állok a szekrényem előtt, és komoly bajban vagyok. Egyáltalán, mit vegyek fel? Csak nem húzhatok fel egy ünnepi ebédekre szánt ruhát. Annyit azért nem ér ez az egész, különben sem ünneplünk semmit. A délutáni ruhámat már akkor lecseréltem egy négy számmal nagyobb pólóra, amikor Roxszal hazaértünk. Ciki lenne ebben vacsorázni? Igen, kifejezetten csöves hatást érnék el vele.

     Ha viszont egy lenge strandruhát vennék fel, ami leér a combomig, mindenki azt hinné, hogy ízlésficamom van.

     – Készen vagy? – nyit be Violet. Naná, hogy még ő is jobban néz ki nálam. A-vonalú narancssárga ruhája szinte tökéletesen kiemeli karcsú alakját, a lófarokba kötött barna haja pedig még hangsúlyosabbá teszi elegáns sminkjét. Biztosra veszem, hogy szempillaspirálon és alapozón kívül nem használt semmit, mégis ad valami pluszt az egész kinézetének. Visszafogott, nyári és egyáltalán nem violettes.

– Rajtad tényleg ilyen ruha van? – ráncolom össze a szemöldököm.

– Igen – vág furcsa arcot. – Azért mégiscsak lány vagyok. Értek a divathoz.

5. fejezet

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt is van az 5. fejezet. Ebben ugyan nem szerepel Matt, de megígérem, hogy a következőben már ő kapja a reflektorfényt. :) Egyébként köszönöm, hogy ennyien kommenteltek, nagyon jól esik :)

5.

Azt mondják, minél több a vita, annál erősebb a barátság.

Kuroko no Basket c. film

Egy előtt fél órával, azzal vagyok elfoglalva, hogy valami olyan ruhát találjak, ami nyárias, de nem kirívó, és illik egy könyvtárba. Bánatomra csak olyan shortot találok, ami a combom minimális részét takarja el, s ez vonatkozott a nyári felsőimre is. Dallas éghajlata szubtrópusi, ezért még akkor is meleg van, amikor hidegnek kéne lennie. Éppen ezért a szekrényem nagyrészt nyári ruhákkal van tele. Nagy hőingadozás nincs, de sokszor van példa egy-egy záporra, esetleg pár tornádóra a nyár közepén. Meg aztán Rox-szal utána futni is kell mennünk, aminek egy cseppet sem örülök, de már megígértem neki, hogy elmegyek vele, akkor is, ha felgyulladva, esetleg elolvadva érek haza.

     Végül már magas ívből tojok arra, hogy ki mit gondol, ha meglát egy shortban; nyár van, nem fogok csizmában és nagykabátban ülni, az amúgy tök üres könyvtárban. Felkapok magamra egy fehér színűt, hozzá pedig egy spagettipántos, piros felsőt, amin van egy-két strasszkő. Lemegyek, felveszem a barna szandálomat, majd köszönök Nagyinak, aki még mindig a konyhában tevékenykedik. Láthatólag élvezi, hogy ilyen sok mindent kell sütni.

     – Megyek, Nagyi! Négyre itthon leszek! – intek neki, mire felnéz a kavargatásból, és a tésztás fakanalával együtt visszainteget. Nyers tészta loccsan mindenfelé, de láthatóan nem érdekli, mert folytatja tovább a sütést.

4. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn érkezik a várva várt fejezet, de az időjárás és az internetszolgáltató közbeszólt. :/
Most viszont itt is volna, mindenkinek kellemes olvasást kívánok! Jut eszembe, oldalt kitettem egy szavazómodult, hogy szeretnétek-e Facebook csoportot. Eddig nagyon úgy néz ki, hogy nem, mindenesetre lehet még szavazni. :) 

4.

Egy pasi olyan, mint egy keresztrejtvény a New York Times-ban: idegesítő, bonyolult és megfejthetetlen.
Szex és New York c. film

Két percen keresztül állok a bejárat előtt, de még mindig nem hallok lépteket az ajtó mögül. Morfondírozok magamban, hogy mennyire lenne türelmetlen dolog, ha hosszabban nyomnám meg a csengőt, vagy többször egymás után. Egyik felem örül, hogy Blackwellék nem nyitnak ajtót, a másik részem viszont teljesen bepánikolt, mivel így nem tudom Mattet értesíteni… voltaképp mindenről.

     Szép lassan kezdem feladni az egészet, hogy én ma bármiféle bejelentést tegyek Blackwellnek, ezért megfordulok, és komótosan lelépek a verandáról.

     – Nahát, kit látnak szemeim? – hallatszik egy hang mögülem. Egy pillanatra megáll bennem az ütő, és megtorpanok.

     Hátrafordítom a fejemet, és ránézek az ajtófélfát támasztó Matt Blackwellre. A félmeztelen Matt Blackwellre. A haja állásából arra következtetek, hogy én keltettem fel a csengetéseimmel, mert kesze-kuszán áll. Ugyanakkor arcán csak egy kíváncsi tekintet, és egy féloldalas mosoly játszadozik, nyoma sincs az álmosságnak.

– Helló, Blackwell – A neve hallatára egy vigyor terül szét az arcán. – Lexie vagyok… egy suliba járunk – nyögöm ki az értelmetlen, de magabiztosnak szánt mondatot.

3. fejezet

Sziasztok!
Tudom, sokan el sem olvassák a saját kis "részemet", mindenesetre szeretnék köszönetet mondani annak a 38 embernek, aki feliratkozott a blogomra. Azoknak is köszönöm, akik kommentet írtak, pipáltak vagy hagytak egy üzenetet a chaten, higgyétek el, rengeteg energiát adott. Köszönöm Zsófinak, aki vette a fáradságot, elolvasta az első öt fejezetet (igen, ő előrébb jár), véleményt mondott róla, sőt (!) beleírt a FR nyári blogajánlójába. (Én. A Firerose oldalán. Nem, még mindig nem hiszem el... )
Köszönöm Stella Junipernek és Leah Hope Eastbrooknak, hogy segítik ellenőrizni a fejezeteimet.
Köszönöm azoknak is, akik díjakat küldenek nekem, tényleg nagyon örülök, hogy gondoltok  rám, azonban nem áll szándékomban részt venni egyiken sem. (Elnézést, sajnálom...)
Szóval ezer meg egy köszönet, amiért szeretitek a történetet, szavakkal nem tudom leírni, mennyire boldog vagyok. :)
De ennyi elég is lesz, még a végén megismeritek a vajszívű oldalamat. :D

3.

A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?

- Albert Einstein

     A tegnapi nap elfelejtettem említeni Nagyinak, hogy Matt nem csak egy nagyképű paraszt, hanem rettentően magabiztos. Amit meg is tudok érteni.

     Ki ne lenne magabiztos, ha minden lányt megkaphatna, és egy menő csapatban játszana, amit róla neveznének el? A tanárok kedvence, mindenki róla zeng ódákat, így aki esetleg a legelső nap nem ismeri Matt Blackwellt, biztos, hogy másnapra már tudni fogja, kiről van szó. Így történt velem is, mivel egy évvel fiatalabb vagyok Mattnél. Már a második nap tudtam a suliban, hogy Matt milyen eredményeket ért el, hol szokott ülni ebédeknél, hány barátja van, milyen zokni van rajta keddenként, és hány csajjal feküdt le eddig.

     Ő a falkavezér, mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy neki megfeleljen. De ez érdekes módon kölcsönös; Matt ugyanúgy mindent megtesz másoknak, akik egy kicsit is számítanak neki. Például, megengedte, hogy kéthetente tartsanak nála egy házibulit, most, hogy vége a sulinak. Igen, ez nem éppen olyan eget rengető dolog, de akkor is jó ötletnek tartják a többiek. Nem olyan, mint a lányoknál a méhkirálynő, akik mindenkit leszarnak és csak csatlósokat keresnek. Ez az egyetlen jó tulajdonsága Mattnek: hogy bár mindenki a kedvében akar járni, ő ezt nem használja ki, a barátai pedig nem egyenlők a csatlósaival. Inkább a testvéreivel.

2. fejezet

Sziasztok!

Először is szeretnék megköszönni mindent, amit az elmúlt egy hétben kaptam. Fogalmatok sincs, mennyit jelent nekem az, hogy szeretitek a blogot. Egy hete tettem fel az első fejezetet, és 23 feliratkozót kaptam cserébe. Elhiszitek, ha azt mondom, nem hittem a szememnek? :D

De itt is volna a második fejezet, elég a csacsogásból. A fejezet végén feltettem három kérdést, aki szeretne, válaszolhat rá. Köszönök még egyszer mindent, hamarosan találkozunk :)

2.

„Csodálatosak a szándékaid, de az ötleteidről inkább ne is beszéljünk..”

- Kiera Cass: Az igazi

­­­­­­­­     
– Tessék? – kérdezek vissza. Nagyon remélem, hogy én értettem félre. 

­­­­­­­­– Legyél álterhes – ismétli még mindig ugyan olyan halkan.

­­­­­­­­– Te megőrültél! – pattanok fel, majd idegesen járkálni kezdek a szobámban. Egy ideig fekete pontokat látok a szemeim előtt a hirtelen felállástól. A látásom ugyan kitisztul, de a fejemben száguldozó gondolatok elködösítik az agyamat. Kezemet ökölbe szorítom, és nagyon a szélén állok annak, hogy felpofozzam a húgomat.

     ­­­­­­­­– Te mondtad, hogy bármit megtennél! Kérlek, Lexie. Muszáj, különben Nagyi csak erre a hülye iskolára tud majd gondolni. Legalább addig, amíg meg nem tudok változni. Ígérem, most nyáron megjavulok. Komolyan! Addig pedig Nagyi veled foglalkozna, és nem velem – kérlel. Szemei újra megtelnek könnyekkel, száját jó kislány módra lebiggyeszti. Összekulcsolja maga előtt a kezeit, mint aki imádkozni készül.

     Imádkozzon is, mielőtt megütöm.

1. fejezet

Sziasztok! 

Igen, már rögtön a blog nyitásakor meghoztam a legelső fejezetet, ami ténylegesen egy fejezet, nem pedig prológus/előszó. El sem hiszem, hogy végre publikálhatom ezt a történetet (is). Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, kommentet és véleményt szívesen fogadok, mert szeretném tudni, hogy kinek hogy tetszett ez a rész. Nem is húznám tovább a szót, mindenkinek jó olvasást, és persze kellemes vakációt!

  1.

„Ne hazudj magadnak csak azért, mert azt hiszed, úgy a biztonságosabb.”

– The DUFF

­­­­­­­­– Nagyi! Megjöttem! ­­­­­­­­– kiáltok be a konyhába. Becsukom magam mögött az ajtót, ledobom a táskámat a földre, leveszem a cipőmet, és a kék papucsomba bújva becsoszogok a nappaliba. Nagyiék egymás mellett ülve sutyorognak, amit akkor szoktak, ha valamelyikünk rossz fát tesz a tűzre, és a büntetést vitatják meg egymással.

­­­­­­­­– Lexie! Milyen volt a könyvtárban? ­­­­­­­­– pattan fel Nagyi kora ellenére, széles vigyorral ölel át, és ad az arcomra egy-egy puszit.

First Post - Bemutatkozás

Blog hivatalos nyitása: 2015. 06. 25.

Sziasztok, köszöntök mindenkit a blogomon!

Netty L. Nelson vagyok, ismerhettek már az Arany Almáról, vagy a saját kis blogomról, a Netti's Dream-ről. Ha még így sem ugrott be, hogy ki vagyok, akkor annyit még hozzátennék, hogy a Blueberries Design-nál is tevékenykedem.
Úgy gondoltam, hogy ideje lenne egy kicsit más hangulatú blogot is írni, ezért, miután elolvastad az Ajánlót, és eme Bemutatkozást, remélem, maga a történet is elnyeri a tetszésedet.

A történetben trágár szavak előfordulnak, ezért mindenki ennek tudatában kezdjen neki az olvasásnak!

A blog elsőre talán depressziós hangulatot áraszt, ám szét kell rombolnom ezt a várat; egyáltalán nem depressziós hangvételű a történet, sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon is viccesre tervezem. (Aki már ismert, tudhatja, hogy Isten, milyen humorral áldott meg engem)

A blog hivatalos nyitása: 2015.06.25.

Kellemes olvasást kívánok!