5. fejezet

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt is van az 5. fejezet. Ebben ugyan nem szerepel Matt, de megígérem, hogy a következőben már ő kapja a reflektorfényt. :) Egyébként köszönöm, hogy ennyien kommenteltek, nagyon jól esik :)

5.

Azt mondják, minél több a vita, annál erősebb a barátság.

Kuroko no Basket c. film

Egy előtt fél órával, azzal vagyok elfoglalva, hogy valami olyan ruhát találjak, ami nyárias, de nem kirívó, és illik egy könyvtárba. Bánatomra csak olyan shortot találok, ami a combom minimális részét takarja el, s ez vonatkozott a nyári felsőimre is. Dallas éghajlata szubtrópusi, ezért még akkor is meleg van, amikor hidegnek kéne lennie. Éppen ezért a szekrényem nagyrészt nyári ruhákkal van tele. Nagy hőingadozás nincs, de sokszor van példa egy-egy záporra, esetleg pár tornádóra a nyár közepén. Meg aztán Rox-szal utána futni is kell mennünk, aminek egy cseppet sem örülök, de már megígértem neki, hogy elmegyek vele, akkor is, ha felgyulladva, esetleg elolvadva érek haza.

     Végül már magas ívből tojok arra, hogy ki mit gondol, ha meglát egy shortban; nyár van, nem fogok csizmában és nagykabátban ülni, az amúgy tök üres könyvtárban. Felkapok magamra egy fehér színűt, hozzá pedig egy spagettipántos, piros felsőt, amin van egy-két strasszkő. Lemegyek, felveszem a barna szandálomat, majd köszönök Nagyinak, aki még mindig a konyhában tevékenykedik. Láthatólag élvezi, hogy ilyen sok mindent kell sütni.

     – Megyek, Nagyi! Négyre itthon leszek! – intek neki, mire felnéz a kavargatásból, és a tésztás fakanalával együtt visszainteget. Nyers tészta loccsan mindenfelé, de láthatóan nem érdekli, mert folytatja tovább a sütést.

4. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn érkezik a várva várt fejezet, de az időjárás és az internetszolgáltató közbeszólt. :/
Most viszont itt is volna, mindenkinek kellemes olvasást kívánok! Jut eszembe, oldalt kitettem egy szavazómodult, hogy szeretnétek-e Facebook csoportot. Eddig nagyon úgy néz ki, hogy nem, mindenesetre lehet még szavazni. :) 

4.

Egy pasi olyan, mint egy keresztrejtvény a New York Times-ban: idegesítő, bonyolult és megfejthetetlen.
Szex és New York c. film

Két percen keresztül állok a bejárat előtt, de még mindig nem hallok lépteket az ajtó mögül. Morfondírozok magamban, hogy mennyire lenne türelmetlen dolog, ha hosszabban nyomnám meg a csengőt, vagy többször egymás után. Egyik felem örül, hogy Blackwellék nem nyitnak ajtót, a másik részem viszont teljesen bepánikolt, mivel így nem tudom Mattet értesíteni… voltaképp mindenről.

     Szép lassan kezdem feladni az egészet, hogy én ma bármiféle bejelentést tegyek Blackwellnek, ezért megfordulok, és komótosan lelépek a verandáról.

     – Nahát, kit látnak szemeim? – hallatszik egy hang mögülem. Egy pillanatra megáll bennem az ütő, és megtorpanok.

     Hátrafordítom a fejemet, és ránézek az ajtófélfát támasztó Matt Blackwellre. A félmeztelen Matt Blackwellre. A haja állásából arra következtetek, hogy én keltettem fel a csengetéseimmel, mert kesze-kuszán áll. Ugyanakkor arcán csak egy kíváncsi tekintet, és egy féloldalas mosoly játszadozik, nyoma sincs az álmosságnak.

– Helló, Blackwell – A neve hallatára egy vigyor terül szét az arcán. – Lexie vagyok… egy suliba járunk – nyögöm ki az értelmetlen, de magabiztosnak szánt mondatot.

3. fejezet

Sziasztok!
Tudom, sokan el sem olvassák a saját kis "részemet", mindenesetre szeretnék köszönetet mondani annak a 38 embernek, aki feliratkozott a blogomra. Azoknak is köszönöm, akik kommentet írtak, pipáltak vagy hagytak egy üzenetet a chaten, higgyétek el, rengeteg energiát adott. Köszönöm Zsófinak, aki vette a fáradságot, elolvasta az első öt fejezetet (igen, ő előrébb jár), véleményt mondott róla, sőt (!) beleírt a FR nyári blogajánlójába. (Én. A Firerose oldalán. Nem, még mindig nem hiszem el... )
Köszönöm Stella Junipernek és Leah Hope Eastbrooknak, hogy segítik ellenőrizni a fejezeteimet.
Köszönöm azoknak is, akik díjakat küldenek nekem, tényleg nagyon örülök, hogy gondoltok  rám, azonban nem áll szándékomban részt venni egyiken sem. (Elnézést, sajnálom...)
Szóval ezer meg egy köszönet, amiért szeretitek a történetet, szavakkal nem tudom leírni, mennyire boldog vagyok. :)
De ennyi elég is lesz, még a végén megismeritek a vajszívű oldalamat. :D

3.

A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?

- Albert Einstein

     A tegnapi nap elfelejtettem említeni Nagyinak, hogy Matt nem csak egy nagyképű paraszt, hanem rettentően magabiztos. Amit meg is tudok érteni.

     Ki ne lenne magabiztos, ha minden lányt megkaphatna, és egy menő csapatban játszana, amit róla neveznének el? A tanárok kedvence, mindenki róla zeng ódákat, így aki esetleg a legelső nap nem ismeri Matt Blackwellt, biztos, hogy másnapra már tudni fogja, kiről van szó. Így történt velem is, mivel egy évvel fiatalabb vagyok Mattnél. Már a második nap tudtam a suliban, hogy Matt milyen eredményeket ért el, hol szokott ülni ebédeknél, hány barátja van, milyen zokni van rajta keddenként, és hány csajjal feküdt le eddig.

     Ő a falkavezér, mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy neki megfeleljen. De ez érdekes módon kölcsönös; Matt ugyanúgy mindent megtesz másoknak, akik egy kicsit is számítanak neki. Például, megengedte, hogy kéthetente tartsanak nála egy házibulit, most, hogy vége a sulinak. Igen, ez nem éppen olyan eget rengető dolog, de akkor is jó ötletnek tartják a többiek. Nem olyan, mint a lányoknál a méhkirálynő, akik mindenkit leszarnak és csak csatlósokat keresnek. Ez az egyetlen jó tulajdonsága Mattnek: hogy bár mindenki a kedvében akar járni, ő ezt nem használja ki, a barátai pedig nem egyenlők a csatlósaival. Inkább a testvéreivel.

2. fejezet

Sziasztok!

Először is szeretnék megköszönni mindent, amit az elmúlt egy hétben kaptam. Fogalmatok sincs, mennyit jelent nekem az, hogy szeretitek a blogot. Egy hete tettem fel az első fejezetet, és 23 feliratkozót kaptam cserébe. Elhiszitek, ha azt mondom, nem hittem a szememnek? :D

De itt is volna a második fejezet, elég a csacsogásból. A fejezet végén feltettem három kérdést, aki szeretne, válaszolhat rá. Köszönök még egyszer mindent, hamarosan találkozunk :)

2.

„Csodálatosak a szándékaid, de az ötleteidről inkább ne is beszéljünk..”

- Kiera Cass: Az igazi

­­­­­­­­     
– Tessék? – kérdezek vissza. Nagyon remélem, hogy én értettem félre. 

­­­­­­­­– Legyél álterhes – ismétli még mindig ugyan olyan halkan.

­­­­­­­­– Te megőrültél! – pattanok fel, majd idegesen járkálni kezdek a szobámban. Egy ideig fekete pontokat látok a szemeim előtt a hirtelen felállástól. A látásom ugyan kitisztul, de a fejemben száguldozó gondolatok elködösítik az agyamat. Kezemet ökölbe szorítom, és nagyon a szélén állok annak, hogy felpofozzam a húgomat.

     ­­­­­­­­– Te mondtad, hogy bármit megtennél! Kérlek, Lexie. Muszáj, különben Nagyi csak erre a hülye iskolára tud majd gondolni. Legalább addig, amíg meg nem tudok változni. Ígérem, most nyáron megjavulok. Komolyan! Addig pedig Nagyi veled foglalkozna, és nem velem – kérlel. Szemei újra megtelnek könnyekkel, száját jó kislány módra lebiggyeszti. Összekulcsolja maga előtt a kezeit, mint aki imádkozni készül.

     Imádkozzon is, mielőtt megütöm.